ÁLTALÁNOSSÁGBAN
A hazai szőlőültetvényekre a tarka szőlőmoly a legveszélyesebb kártevő. A moly hernyói a virágbimbókat, kinyílt virágokat és a bogyókat károsítják. A telet báb alakban vészelik át, majd április végén, május elején kikelnek a lepkék és a petéiket a szőlő virágbimbóira rakják. A kártevő ellen a rügyfakadást megelőzően lemosó permetezéssel védekezhetünk. A rovarölő permetezéseket a rajzásokhoz kell időzíteni.
A sárgásvörös színű atka a fiatal leveleken telepedik, mégpedig azok fonákján. A kártevő miatt a klorofil elbomlik, ezért a levelek felszíne vörösre vagy rozsdabarnára színeződik,. Ennek hatására a levél növekedése megáll a felülete meghullámosodik. Később a foltok egybefolynak, az egész levél megpirosodik majd a levél elszárad. Lemosó permetezéssel a kártevő ellen védekezhetünk. Érdemes a szereket váltogatni, mert a takácsatka könnyen rezisztenssé válhat vegyszer ellen.
Ez a típusú gomba a szőlő leveleinek, hajtásszárának, termésének bőrszöveti sejtjein telepedik meg. A fogékony fajtákon a betegség megjelenését követően nem ritkán 80-100 %-os fürtkár is megfigyelhető. A fertőzés helye minden növényi részen szürkésfehér, lisztszerű fonalairól és szaporítóképleteiről ismerhető fel, amelyek penésszagot árasztanak. Akár a levél színén és fonákján is megjelenhet. A gomba hatására a levelek pödrődnek és le is hullhatnak. A betegség elsősorban a hajtások fejlődését gátolja, ami a terméseredmények romlásában is megmutatkozik. A vesszőn pedig vörösbarna foltok alakjában megmarad a fertőzés helye. A fertőzött termés bőrszövete nem tud növekedni és felhasad, ami minőségromlást eredményez. Leggyakrabban június második felében napos, meleg, enyhén párás időben lép fel.
A lisztharmattól az különbözteti meg, hogy a gomba micéliumai behatolnak a sztómákon a növény szöveteibe és az élő sejtekből táplálkoznak. Ennek eredményeként a megtámadott növényi részek elhalnak. Kedvező időjárás esetén (meleg, párás, esős) már virágzás előtt (május közepén) is fertőzhet, s nyár végéig veszélyes lehet. A gomba megjelenésének előfeltétele a 13°C feletti hőmérséklet és 10 mm csapadék. A gomba megtámadja a bimbós és kinyílt virágokat, a leveleket, a hajtásokat, a termést. A betegség első tünete a leveleken jelentkező olajfolt, amit a levél fonákján megjelenő fehér "kivirágzás" követ. A termés húsa barnul, hosszanti irányban ráncosodik, turgorját elveszti, le is pereghet. Esős hideg időjárás esetén megjelenik a peroneszpóra, amely ellen a réztartalmú szerek a leghatékonyabbak.
A szőlő legelterjedtebb és legsúlyosabb vírusbetegsége.
Vörös bogyójú fajtákon a levelek vörösödnek (csak az erek mentén marad keskeny, zöld sáv) megvastagodnak, fonákuk felé sodródnak, pattanva törnek. Fehér bogyójú fajtákon enyhe levélsárgulás. Kevés fürt, gyengén színeződő, satnya bogyók.